Az első beadványt Székely-magyar rovásírásról Michael Everson adott be egy tervezetet, Hosszú Gábor
és Für(?) Zoltán ábécéi alapján. Több ligatúra van, amely a szabványosítás folyamán végig szerepelt,
ugyanakkor a magyar nyelvtől idegen ligatúrák is szerepelnek, mint pl.: "oskánt", "názti".
Szó sem volt idegen jelekről.
A BME-n 2008-ban szándéknyilatkozatot írt alá egy kisebb csoport, ezt Gödöllőn tartott
összejövetelen szentesítették.
Szándék nyilatkozat.
Első beadvány 2008-ban, Everson-Szelp szerzőpáros beadványa
Eversonék még nem különböztettek meg kis- és nagybetűket, továbbá hiányzott a tervezetből néhány hosszú magánhangzó. A megegyezés szerinti
ligatúrákat betették, kivéve a "modern ligatúrákat". Ezeket a hiányosságokat később korrigálták.
Hosszú Gábor néhány ponton eltért a megbeszéltektől: az idegen
ligatúrákat betűkként határozta meg, továbbá bevette az 500-as jelet.
betűformákat lazán kezelte. Ü, Ű betűknél nem az eredetet jelezte
(Nikolsburgi vagy Rudimenta), hanem old szóval kiegészített betűnévvel.
Ő a tervezetét "Szekler-Hungarian rovas" elnevezéssel adta be.
Innentől kezdve más nem volt jogosult a név használatára.
Mivel végül nem is lett elfogadva maga a beadvány,
az elnevezést sem lehetett használni tovább.
A betűsor sorrendje még nem a végső változat. Everson-féle
első 2008-as beadványban és az alábbiban
is elsőként ajánlást adnak a számábrázoláshoz.
Százezer számot nem száz ezres jellel ajánlott leírni!
A megoldás: százas-jel után ezres-jel. Mintha olvasnánk: 𐳾𐳿
Kazáriai rovásírás: Egy kihalt nép írása, amelyről azt se tudjuk,
egyáltalán milyen eredetű nép volt. (türk, vagy egyéb) Nincs bizonyítva,
hogy akár a székelyek, akár a magyarok használták volna. Cél: ismeretlen.
Mi közünk hozzá?
Itt borult minden: Kazáriai rovás: kihalt nép írása, amelyről azt se tudjuk,
valójában milyen fajta nép volt.
Kárpát medencei írás, egy írás, amiről nem bizonyítható egyértelműen,
hogy kik használták pontosan. És a Székely-magyar-rovás szabványtervezet.
Mindez egy szabványba behelyezve!
Ez után került sor Solton a rovásszakmai értekezletre,
ahol a résztvevők meghallgatták mindkét beadvány beterjesztőinek kéviselőit,
és megvitatásután elsöprő arányban döntöttek az Everson-Szelp beadvány
támogatása mellett.
Kovács Viktor vagyok, IT-mérnök. Munkám során a rovásírás és a kapcsolódó technológiák
(Unicode-szabványosítás, betűkészlet-fejlesztés, beviteli eszközök)
informatikai és történeti hitelességére összpontosítok.
Tevékenységemet minden hazai és külföldi civil szervezettől, alapítványtól és mozgalomtól függetlenül
végzem. Célom a rovásírás modern digitális környezetbe illesztése, szigorúan a történeti források és a
nemzetközi informatikai szabványok (Unicode) mentén. Kiemelten fontosnak tartom a funkcionális
nyelvhasználatot, amely magában foglalja az idegen nevek fonetikus átírásának követelményét
a rovásfeliratok olvashatósága érdekében.
Kérem a szakmai közösséget és a tartalomgyártókat, hogy kutatási eredményeimre vagy nevemről
történő bárminemű hivatkozáskor tartsák tiszteletben ezt a független, technológiai fókuszú megközelítést.